50 éve város Tasnád

Fúvószenével, mazsorettcsoportok felvonulásával kezdődött meg Tasnád város idei közösségi ünnepe. Annak alkalmából, hogy immár félszáz éve városi ranggal rendelkezik a település, idén különösen nagyszabású rendezvénysorozatot tartottak.

Helyi művészek alkotásaiból nyílt kiállítás szombat délután. A 12 művész 42 alkotását két héten át lehet megtekinteni a városi múzeumban. A délután és persze az este elsősorban a koncertekről szólt. Előbb a helybeliek léptek a pódiumra, majd a kolozsvári One Way és Șerban Silaghi, a helyi Codruleţul együttes, utána Ovidiu Homorodean, a szatmárnémeti Strangers, a szintén kolozsvári Monday Shadows, zárásként pedig Alina Eremia adott koncertet. A vasárnap is leginkább a koncertekről szólt, előbb a népzene lépett az előtérbe, majd érkezett a Beatrice, zárásként pedig a Vama koncertezett a városközpontban felállított színpadon.

Képek: Tasnád Polgármesteri Hivatala