Egy ősi civilizáció nyomában. Folytatódnak a régészeti kutatások a nagykárolyi Bobáld-dombon

A Nagykároly melletti Bobáldon ismét jelentős nemzetközi régészeti kutatások zajlottak szeptemberben. A dr. Molnár Zsolt által vezetett feltáráson a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem régészet- és történelemszakos hallgatói vettek részt.

A szájhagyomány szerint a mai Nagykárolytól délkeletre elterülő Bobáld határrész az egykori város legrégebbi betelepült területe. Ezt a regényes történeti múltat jócskán cáfolja az, hogy az Anjou-kori oklevelekben mindkét említett helység egyidőben, külön-külön megjelöléssel szerepel. Tény az, hogy a XIX. század első feléből származó történeti írásokban késő Árpád-kori alapításúként feltüntetett Bobáld településsel, egy 1359-ben kelt oklevélben a Károlyiak birtokaként találkozunk.

Ez a terület azonban ennél sokkal idősebb, több évezredes történettel rendelkezik. A Bobáld-dombon zajló első régészeti feltárások Vende Aladár nevéhez fűződnek. 1966-ban Németi János vezetésével újrakezdődik a lelőhely régészeti kutatása, amely kisebb-nagyobb kihagyásokkal a 2000-es évek elejéig tart. A legújabb kutatások a Bobáldon 2010 nyarán kezdődtek el ismét, a Szatmár Megyei Múzeum és a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem egyműködésének eredményeképpen. Az elmúlt évek során egy jól működő kutatócsoport alakult ki, amelynek tagjai: dr. Molnár Zsolt, egyetemi docens (Babeș-Bolyai Tudományegyetem). dr. Németi János, tudományos kutató (Szatmár Megyei Múzeum), dr. Liviu Marta (SzMM), dr. Szőcs Péter (SzMM), valamint dr. Hágó Attila Nándor (SzMM). A kutatócsoporthoz az elmúlt évek során számos külföldi egyetem szakemberei csatlakoztak. Szoros együttműködés született a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel, a Szegedi és Debreceni Egyetemmel, valamint a Bochumi és Kölni Egyetemmel.

A Bobáld-domb rejtette régészeti emlékek javát az őskori (bronzkori) megtelepedés jelenti. A középső bronzkor hozzávetőlegesen félezer évet felölelő időszakában, Kr. e. 2000 és 1500 között, a vizsgált térségben egy széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkező virágzó civilizáció alakult ki. A tell-település dombszerű jellegét a folyamatos egyhelyben lakásnak köszönheti, amely során a település nem horizontálisan, hanem vertikálisan fejlődött. Ez úgy alakult ki, hogy a leégett házak romjait elplanírozták, majd egyazon helyen újraépítették őket. A bobáldi települést három árok vette körül, amely korlátozta az élettér kiterjedését. Éppen ezért szigorú szabályok szerint alakíthatták ki településstruktúrájukat, a terület maximális kihasználásának érdekében. A kutatások alapján a Bobáld tellen egyidőben kb. 50–60 személy élhetett. A települést úgynevezett háztartási egységek alkották, amelyek magukba foglalták a lakóházat, a hozzá tartozó gazdasági épületeket és a hulladékgödröket. A cölöpszerkezetes házak vesszőfonatos vázát agyaggal tapasztották, padlójuk legtöbbször döngölt agyagból épült. A náddal borított nyeregtető alatt gyakran padláshelyiséget alakítottak ki. Az őskori ember szépség iránti igényét mutatja az, hogy vakolt házfalaikat gyakorta tapasztott spirálmintával díszítették. Eme építési gyakorlat mindmáig továbbélt, hiszen hasonló típusú házak faluhelyen ma is használatban vannak. A régészeti feltárásokból tudjuk azt is, hogy az épületek berendezését a tűzhelyek közelében található parázsborítók, a melegítésre használt agyaggúlák, a hordozható tűzhelyek és a háztartás mindennapi kellékei (szűrőedények, agyagkanalak, orsógombok, háló- és szövőszéknehezékek, csonteszközök) alkották. A házakon belül legnagyobb számban a főzésre és tálalásra használt kerámiaedények kaptak helyet. Az épületek méretei és a bennük lévő tárgyak minősége a lakók közösségen belüli státuszára utalhat.

Az ilyen típusú településeket sajátos gazdasági és ideológiai rendszer jellemzi, egy-egy régió gazdasági, kereskedelmi és hatalmi központjait jelenthették, annak ellenére, hogy falusias jellegüket mindvégig megőrizték. Ez a tájból kiemelkedő település stratégiai szempontból is előnyös lehetett, hiszen magasságának köszönhetően, innen könnyen belátható és ellenőrizhető a környező terület.

A korszak fémműves mestereinek szakmai tudását a bronzfokosok, tőrök, arany- és bronzékszerek tanúsítják. A magas értéket képviselő bronzfegyverek (fokosok, tőrök) és a különböző ékszerek jelzik a Nagykárolyi-síkságot benépesítő közösségek vezető rétegének gazdagságát. A bütykökkel kombinált, vésett vagy besimított spiráldíszes kerámia a középső bronzkori edényművesség kiemelkedő, esetenként akár művészinek is nevezhető alkotásait jelenti. Különösen érdekes és ritka fazekastermékek a miniatűr kocsimodellek és az agyagszobrocskák. A fém- és kerámialeletek, valamint az állatcsontok elhelyezkedésének együttes tanulmányozása által a régészek különböző tevékenységi körzeteket határoznak meg a településen belül, így mélyebb betekintést nyerhetünk az őskori ember mindennapjainak részleteibe. Megállapítható, hogy hol történt a főzés vagy az étkezés, mely területeket használtak alvásra, vagy éppen hol állították elő a változatos típusú és nyersanyagú eszközeiket – mindezt több ezer év távlatából. A konyhai hulladékot jelentő állacsontok és a szenült magvak a közösség gazdaságának módozatairól tanúskodnak. A bobáldi település lakóinak megélhetését a mezőgazdaság biztosította. A két legfontosabb haszonnövényük a tönkebúza és az árpa volt, de a tell körül kiterjedt szarvasmarha csorda, sertéskonda és juhnyáj legelhetett.

Az elpusztult középkori Bobáld falu temetője is a tell területén található. A 2001-ben feltárt kora újkori kápolna körül számos sír került elő, ezek közül jónéhány gazdag melléklettel rendelkezett. A feltárt emberi csontanyagon antropológiai vizsgálatokat végeztek, amely során megállapították az egyének elhalálozási életkorát, nemét, magasságát, valamint esetleges betegségeit. Az elhunyt egészségi állapotából következtetni lehet annak életmódjára is.

Kik voltak a többezer éve itt élő emberek? Hogyan élték mindennapjaikat? Milyen szabályszerűségek alapján fogták fel az őket körülvevő világot? A kutatócsoport célja rávilágítani e rendkívül komplex középső bronzkori társadalom működésének struktúrájára, az ekkor élő ember életmódjára és gazdaságának fejlettségi fokára. Ennek okán a tellen zajló ún. klasszikus régészeti kutatásokat kiegészítették az elmúlt évek során a különböző más tudományterületek vizsgálati módszerei: archeozoológia, archeobotanika, geomágneses és topográfiai felmérések valamint a légifotózás alkalmazása. Ezek újabb információkkal árnyalhatják a régészet által rekonstruált képet e régen eltűnt civilizációról.

A kutatás anyagi hátterét a Kulturális Minisztérium, a Szatmár Megyei Múzeum valamint a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem biztosította. Ugyanakkor jelentős támogatás érkezett a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, valamint Nagykároly Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalától.

Végül de nem utolsó sorban köszönet illeti a régészeti kutatásokat pártoló nagykárolyi vállalkozókat, név szerint Hágó Áront, Keiser Lajost, Micle Victort, Pintér Józsefet, Zaharie Victort, Varga Norbertet és Nagy Józsefet, akik segítsége nélkül a nemzetközi régészeti tábor nem működhetne.

2

6

7