Ígérik: még idén elkészül a terelőút

A Nagykárolyt elkerülő út nyomvonalán kialakítandó vasúti átjáró kivitelezőjével egyeztetett nemrégiben Kovács Jenő polgármester. Az elöljáró elmondása szerint a vállalkozó optimista, ígéri, hogy hamar elkészülnek a munkálattal.

– Biztosított arról, hogy még idén elkészülnek – nyilatkozta a Nagykároly és Vidéke portálnak Kovács Jenő. – Ennek megfelelően ígéretből nincs hiány. Hiszen ígéretet adtak az országos útkezelő hivatal vezetői, és immár a kivitelezéssel megbízott cég vezetője is. Ha optimista vagyok, akkor bízom abban, hogy az idén csakugyan elkészülnek. De azért engedtessék meg nekem, hogy a károlyiakat emlékeztessem a korábbi ígéretekre… Ne vegyük ezt egyelőre „készpénznek”. Azonban bízzunk benne, hátha most, harmadik alkalommal be is tartják – mondta.

Mint ismeretes, a megyében jártak a nyár elején az országos útkezelő hivatalok illetékesei. A többi között Nagykárolyba, a várost elkerülő útra is ellátogattak. Kovács Jenő polgármesterrel is egyeztettek. A prefektusi hivatal közleménye szerint a helyszínen is arról tájékoztatták őket, hogy nincs akadálya a korábbi ígéret betartásának, azaz még idén elkészül, befejeződik a várost elkerülő út.

Még idén befejeződik a várost elkerülő út kiépítése. Kép: prefektusi hivatal.
Még idén befejeződik a várost elkerülő út kiépítése. Kép: prefektusi hivatal.