Ismét segítettek az ASIEE tagjai

Támogatóik révén, újabb karitatív akciókat vittek sikerre, az Impreuna-Egymásért Egyesületének (ASIEE) tagjai. Lőrincz Zoltán, az egyesület vezetője elmondta, a hét folyamán disznóvágásra és Mikulás-csomagok kiosztására egyaránt sort kerítettek.

„A tavalyi évhez hasonlóan, idén is egy 170 kilogrammos disznó felajánlásával segítette az általunk támogatott családokat, a Németországban élő Tempfli Richárd. A kálmándi származású fiatalembernek hála, jó sok csalás asztalára tudunk húst varázsolni. A húst már kiosztottuk családok közt, később pedig, ami fel lesz füstölve, az füstölés után kerül kiosztásra. Köszönjük szépen. Egy másik fontos akciónk, az éves Mikulás-csomag kiosztásos programunk. Szerencsére ismét megtelt az ASIEE-s Mikulás puttonya. Ezúttal 500 kg alma került bele, amely már jó kis mennyiség, s az utolsó darabig ki is lett osztva a családok közt. A hosszú téli hónapokban, egy zsíros kenyérrel, kész is az uzsonna, de persze önmagában is finom és egészséges. Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy örömet szerezzünk a gyermekeknek”- mondta Lőrincz.

1

2

3

4