Nyári tábor – a volt diákjaikkal

Betöltötte a 22. életévét már az a tanítvány is, aki a Domus Klaus Winter Stella Maris Integrációs Központ indulásakor ott volt az első évfolyam diákjai között. A nyári vakáció ideje alatt ismét zajlik a központban az a tematikus, többhetes tábor, amely során meghívottak érkeznek a jelenlegi iskolásokhoz, óvodásokhoz és részt vesznek a közös programokon.

Nyári tábor a volt diákjaikkal a Domus Klaus Winter Stella Maris Integrációs Központban

A napokban volt a tábornak az a szakasza, amely során a régi diákokat látták vendégül, illetve más, a központtal együttműködő, roma fiatalokat segítő és támogató intézményekből érkezőket. Több olyan fiatal is ellátogatott a Stella Marisba, akik vállalják roma származásukat, s egyetemre járnak, illetve dolgoznak. Ők személyesen is beszéltek a nagykárolyiaknak arról, hogy mennyivel jobb a társadalom aktív tagjának lenni, s saját maguknak megkeresni a megélhetésükhöz szükséges pénzt, mintsem a segélyre várni.

Az ösztönző, építő jellegű beszélgetésen kívül az integrációs központban játékkal, kirándulásokkal, kézműveskedéssel készülnek, hogy a hozzájuk járó gyermekek számára élvezetesebbé tegyék a nyarat.