Október végére elkészül!

„Most, hogy a szememmel láttam, már én is elhiszem, hogy idén elkészül az elkerülő út” – mondta a keddi helyszíni szemlét követően Kovács Jenő polgármester.

A Nagykároly közútjait tehermentesítő elkerülő út befejezésére vonatkozott ez a kijelentés, melyen igencsak nagy a mozgás az utóbbi időben. Egy, a Strabag konszernhez tartozó kolozsvári cég, az Antrepriza de Reparaţii şi Lucrări ARL Cluj Rt. nyerte el az elkerülő út befejezésének munkálatát, s az emberek dolgoznak is az út különböző szakaszain.

A legkomolyabb kivitelezés jelenleg a Gencsi úti vasúti felüljárónál zajlik. Elhárult az akadály a villanyoszlopok elköltöztetése elől is és nagyjából két hét múlva már az aszfaltréteg is felkerül az elkerülő útra.

2