Újabb aszfaltozás Fényen

Felújítják és kibővítik a mezőfényi Csanálosi utcát. Brém László polgármester tudatta, hogy tegnap, csütörtökön alá is írták az erről szóló szerződést a közbeszerzési eljárást megnyerő céggel.

Mezőfény község címere

„Kedves Mezőfényiek!

A tegnapi nap folyamán lezárult a közbeszerzési tárgyalása annak a pályázatnak, ami a csanálosi utca bővítését és újraaszfaltozását, valamint az egész községben a járdák és a vízelvezető árkok felújítását foglalja magába. Tegnap alá is írtuk a pályázatot a nyertes céggel és reményeink szerint még ebben az évben megkezdik a munkálatokat. Előre is szeretném megköszönni a türelmüket és megértésüket kérem a kellemetlenségekért, amellyel szembesülni fognak az elkövetkező két évben, hiszen a munkálatok kivitelezési ideje előreláthatóan 23 hónapot vesz igénybe. A kivitelező céggel jelenleg is folynak az egyeztetések és hamarosan közöljük a pontos ütemtervet. Eddigi információnk szerint a munkálatok a csanálosi utcában kezdődnek.

Tisztelettel,
Brém László polgármester”